Halihóóó. :)
Ma leginkább Sabbal, Stellával és Elvirával voltam.Délelőttfelmentünk egy hegyszerű helyre, ahonnan Stella folyamatosan leugrott(?), így egy idő után meg is halt. Amúgy először csak Én, Elvira és Sab mentünk oda , aztán jött Kat is.Kicsit később szétszéledtünk, én mentem haza valeba aludni(?), így nem tudom, mi történt.Amikor végre felébredtem, épp a riding hallba volt Kat,és Jenni, így én is odamentem, és kiderült, hogy csináltak egy karüsszelt, így én,Kailey és Stella megnéztük őket, aztán mi is csatlakoztunk hozzájuk.Később jött Elvira és Greta is,velük még elpróbáltuk, aztán jött Sab is, akivel már nem tudtuk elpróbálni, ugyanis valaki mindig pillbe volt.
Röviden ennyi, és a kép is jön:
Haley
2012. augusztus 26., vasárnap
2012. augusztus 23., csütörtök
Esküvő és egyéb hülyeségek. :D
Itt H mester. :D
Tegnap beköltöztem Sabhoz(csudaszép házikónk van), így mostnatól Valedaleban lakom.Aztán ma délutánra Sabból Papi lett, Cinből meg Mami, ugyanis én vagyok a gyerekük.^^ Így hát Cin is velünk lakik, amúgy ö a túlparton lakott, egy "egyszemélyes" házban. Aztán valamikor nap közben lementünk a Thorny Banks-re, ami szinte már menetrendszerű. Ott olyanok voltunk, mint akik be voltak rúgva, én konkrétan a pálinka dal üvöltöttem torkaszakadtából, szerintem még North Link-ben is hallani lehetett. Amúgy délelőtt járőröztünk a házaink körül, ugyanis mi voltunk az FBI.Aztán meguntuk, így kezdtünk el esküvői menetet tervezni Yoda esküvőjére, amire amúgy épphogy csak felértem.
A tarka lovas vagyok én, mellettem Elvira, előttem Jenni, Elvira előtt meg Sab.Ma délutántól Jenni Yoda felesége.Vagy férje. Vagy kitudja.xD
Aztán jött az este.Elmentünk Moorlandbe, csak úgy. Ott volt az egyik "rivális" klubbunk. Megbeszéltük, hogy a Mystic Wagonnál találkozzunk, menjünk mi előre. Jó, előre mentünk, ott voltunk, csak el nem tudtuk képzelni, miről lehet szó, ugyanis a vezetőjük, Claudia szólt még mielőtt elindultunk volna, hogy beszélni szeretne velünk. Így hát az lett a vége a beszélgetésnek, hogy békét kötöttünk, egészen addig, amíg nincs újabb vita. Szóval, Papinak aztán hazament a házunkba aludni, és szólt, hogy lassan én is menjek., mi meg ottmaradtunk a másik klubbal, és velük szórakoztunk. :)
Ennyi volt a napunk a Silver Knights Circle-ben.Hazaértem, de előtte betettem Moont a bokszába, ami elég közel van a házunkhoz, az ablakomból látom az istállót, és tudom, onnan biztos, hogy nem tűnik el. Egyrészt, mert Clarie vigyáz rá, másrészt, mert Moon nem olyan szökős fajta.:) Így most én is alváshoz készülődöm.
Ui.:Ezt nézd meg, szerintem nem bánod meg. :D

Az esküvői menetről kép:

2012. augusztus 20., hétfő
Itt H Mester
Itt H mester: Ahoj.^^
Itt H mester: Sab hallott arról, hogy mesterré avattam magamat, így ő meg champoinná tett a klubban.^^ Szóval most Champion vagyok. Szóval ma kémkedéssel töltöttük a napunkat, ebből jött, hogy feketébe öltöztem, valamint, hogy szombaton(jövőhéten) új sminket fogok venni.Délelőtt finneket kerestünk, de nem találtunk egyet se, így Steve előtti pályán kezdtünk lovagolni, amiből egy díjlovas show lett.Nevek rajta vannak, hogy ki kicsoda(itt még nem kém ruhában voltam).

Aztán, mint mostanában mindig, lementünk a partra, Thorny Banksra. Itt Jenni, Én, Stella, és Holly(Lara) volt.Fürödtünk egy kicsit, aztán megbeszéltük Stellával, hogy kellene az az úszógumi, meg fürdőruha, amit meg is írtunk a készítőknek néhány nappal ezelőtt.
Ezek után elmentünk az almafákhoz, de nem sokkal később rohantunk is, mivel valamelyik klubbtag finnt talált.
Délután nem voltam fenn, csak fél nyolc körül keveredtem vissza, de a többiek mondták, hogy a tegnapi invázió után csak egy-egy finn-nel lehet találkozni.
Este csak úgy voltunk, de mindenki kezdett fogyatkozni, így ln is eljöttem.
Szóval, így alakult a napunk a Silver Knight Circle-ben.

2012. augusztus 19., vasárnap
Ahoj.^^
Nos, barna lettem. :D Ötleteltünk Stellával és Elvirával, amiből az lett, hogy összeírtam, mi kellene a játékba, lefordítottam angolra, és elküldtem a szerkesztőségnek.Kíváncsian várjuk.^^ Előzményként, hogy túráztunk egy kcisit, illetve úsztunk az előbb említett személyekkel. :D Ma bosszúsan telt a napunk a többiekkel, délután követtük a finneket, aztán nekem mennem kellett, így a fejleményeket még nem tudom. Később, amikor visszaértem, épp egy másik klubbal veszekedtek, így azonnal rohantam én is. Elvirát bántották, aztán én, Sab és Yoda kiszálltunk a vitából, végül jött Stella is, és Lily is. Aztán később megint találkoztunk azzal a másik klubbal Moorlandben, ahol az én irányításommal megbeszéltük, hogy igazából semmi bajunk egymással. Itt adtam magamnak a MESTER nevet, így aki válaszolni akart nekem az ennyit mondhatott csak: IGENIS,MESTER!!! xD
Szóval, mesterré lettem avatva, és -ugyanúgy, mint máskor- jól telt a napunk.
Elnézést a rövid bejegyzésért, legközelebb terjedelmesebb lesz. :)
UI.: Ezt a vidit nézzétek meg, a Silver Knightosokról csináltam egy rövid kis videót: Silver Knights Circle
Haley.

2012. augusztus 13., hétfő
Mai nap.^^
Ahoj!:)
Bocsi, hogy tegnap nem írtam, még csak arra sem hivatkozhatok, hogy nem volt miről, mert igenis lett volna miről.Képek is születtek, de nem találom őket. :/ A tegnapi napról kb annyi rémlik, h vmi titkos helyre akartunk bejutni, de nem ment.xD Meg a röhögés. :D
Ma meg ismét korán keltünk MoonBloo-val, megcsináltuk a küldetéseket, aztán Elvirával találkoztam.Nem sokat voltunk együtt, mivel én elmentem másfelé.Edzettem egy kicsit, két versenyen is huszadik vagyok a sorban. :D És ez már haladás. :D A napot munkával töltöttem, valamint edzésekkel,később megint megtaláltam azt a lányt, aki el akarta venni a várunkat, el is küldtem jó messzire egy "problem?" kérdéssel, aztán estefelé megjött Kailey is, úgyhogy én már a blogos angyalosdi helyen voltam, amikor megérkezett.^^ Aztán jött Stella és Jenni is, később Cinti is, és ismét elkezdtünk másokat idegesíteni Moorlandben. :D Én németül, spanyolul, eszperantóul, és baszkul beszéltem, Kailey spanyolul, végül svéd lett, Cinti végig koreai volt, Stella pedig japán. :D Aztán elkezdtünk félig magyarul, félig a saját nyelvünkön beszélni,(kinek mi) végül a két lány, akikkel elkezdtünk beszélgetni(inkább idegesítettük őket.:D), eltűntek, mi pedig még mászkáltunk. :D Végül Greta(YODAAAA xD) is megjött, ő Valedaleban volt, szóval én és Kailey odamentünk, aztán jött Stella és Cinti is. :D Én ezután egy tíz perccel eljöttem, szóvalennyi volt a nap. :D De nagyon jó volt, szeretem nagyon ezt a klubbot.^^

Silver Knights Circle forever! :D
Ui.: Az alsó képen én vagyok látható, épp Kailey-re vártam a blogos angyalosdi helyen. :D Hogy miért lett blogos?Ott valamiért mindig szóba jönnek a blogjaink.xD:D
Nemsokára jelentkezem:
Haley.^^

2012. augusztus 11., szombat
Szerezzük vissza a várat!:D
Helloo.:D
Nos, ma érdekes dolgok történtek.
Reggel korán keltünk MoonBlooval,, mert küldetéseink voltak, szaladgáltunk erre-arra, aztán rájöttem, hogy ma jött fizetés, úgyhogy egyből mentünk vásárolni. Sokat mentünk.Végül vettem egy kék kantárt MoonBloonak, egy kék alátétet, és magamnak egy kék csizmát.Holnap pedig jön egy kék kockás nadrág, és egy sötétkék nyereg. :) Eladtam a rózsaszín cuccokat, egyedül a cilinderem maradt meg... Aztán átmentünk a Riding Hall-ba, díjugrattunk, nagyjából nyolc versenyt lenyomtunk. Végül rákaptam a versenyzésre, és mindenhol, ahol csak lehetett, versenyeztünk. :) A délelőtt nagy részében Stellával egy angol lányt idegesítettünk, avagy "Mienk a vár" volt. Ha kérdezett valamit, csak annyit válaszoltunk, hogy SKH.Végül mienk lett a vár. Hiphipp huráá. :D Annyi még hozzátartozik, hogy kétszeris elmentünk, mert meguntuk, de visszamentünk, mi remekül szórakoztunk, amikor épp nem untuk, a lány meg nagyon ideges volt. :)
Aztán találkoztam a többiekkel, úgyhogy elmentünk Firgroveba, ott valamerre el akartunk menni, de se én, se Kailey nem tudtunk felmenni(nehéz volt. :D), ezért hanyagoltuk, onnan pedig Fort Pintába mentünk.
Az alsó kép pedig délután készült ,épp angyalosdit játszottunk, avagy Ember-ló eső volt. x3 A képen látható Elvira, Jenni,Kailey, én, és lehet, hogy Greta is. :D

2012. augusztus 10., péntek
Mai termés. :D
Üdvözlet. :D
Haley Southwood vagyok, a többiek Haleynak, vagy DORIIIIII-nak hívnak(Utóbbi csakis szigorúan Sabrinának engedélyezett. :D).
A Star Stable online játékról van szó, rengeteg játékosnak van blogja ezzel kapcsolatban, így nekem is lett. :D Nem vagyok jó a bemutatkozó szövegekben, szóval inkább hagyom is. :D Szóóval, a képen látható a játék, Rajta(balról jobbra) Kailey, Sabrina, én, és Chyntia. :D
Rakom majd a képeket, ha lesznek, de egyenlőre nincsenek. :D

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)